Kedves Robikám, drága keresztfiam!

Itt ál­lunk a ko­por­sód­nál meg­ren­dül­ten. Nem­ré­gen még fog­tam a ke­ze­det, pi­ci gyer­mek­ként ve­zet­te­lek, ta­ní­tot­ta­lak, hogy is­merd meg az éle­tet. So­kat vol­tál ve­lem, sze­ret­tünk együtt len­ni. Most egye­dül ál­lok sí­rod elõtt, s üze­nek ne­ked Oda­át­ra, ahol már ta­lál­koz­tál Évi­ke hú­god­dal, nagy­ma­mád­dal.

Még min­dig meg­fejt­he­tet­len szá­momra, ho­gyan tör­tént. Egy pil­la­nat­nyi fi­gyel­met­len­ség, s az au­tó a ha­lál­ba szá­gul­dott ve­led.

Na­gyon hi­ány­zol! Ki gon­dol­ta vol­na, hogy ilyen igaz­ság­ta­lan­ság is van a föl­dön, hogy a dol­gok for­dít­va tör­tén­nek. Mér­he­tet­len vesz­te­ség ért min­ket! El­vá­laszt­ha­tat­la­nok vol­tunk egy­más­tól, ös­­sze­fo­nó­dott éle­tünk.

Ahogy meg­kon­dult a lé­lek­ha­rang, ben­nem ös­­sze­dõlt egy vi­lág. Már hi­á­ba vár­lak, vá­runk ! Már so­ha töb­bé nem jössz, és a he­lyed min­dig üres ma­rad az asz­tal mel­lett, ahogy szí­vem­ben is.

Ked­ves Ro­bi­kám!

Utol­já­ra ott Kõ­bá­nya-Kis­pes­ten lát­ta­lak. Be­szél­get­tünk, te­le vol­tál él­ni aka­rás­sal, nagy ter­ve­id vol­tak, ami­ket már nem tudsz föl­di éle­ted­ben meg­va­ló­sí­ta­ni.

Itt hagy­tál ben­nün­ket egy sze­re­tet­ nél­kü­li vi­lág­ban. Rád min­dig szá­mít­hat­tunk! Min­dig ott vol­tál, ahol a leg­na­gyobb szük­ség mu­tat­ko­zott. Min­den­ki há­lá­val em­lé­ke­zik meg ró­lad.

Itt hagy­tad a csa­lá­do­dat, hét se­gít­ség­re és ne­ve­lés­re szo­ru­ló gyer­me­ked!

Lá­tod Ro­bi­kám a ha­lá­lod is­mét ös­­sze­ho­zott min­ket. Ígé­rem, hogy vi­gyáz­ni fo­gok a csa­lá­dod­ra! Ezen túl ta­lán job­ban oda­fi­gye­lünk egy­más­ra, és ta­lán job­ban fog­juk tisz­tel­ni és sze­ret­ni egy­mást. Na­gyon hi­ány­zol. Él­ni fogsz lel­künk­ben és em­lé­ke­ink­ben az idõk vé­ge­ze­té­ig, mert be­szél­ni fo­gunk ró­lad gyer­me­ke­ink­nek és uno­ká­ink­nak is.

Kö­szön­jük, hogy vol­tál ne­künk, kö­szön­jük, hogy ed­di­gi éle­ted­del, amit rö­vid­re sza­bott a Te­rem­tõ, pél­dát mu­tat­tál em­ber­ség­bõl, tisz­tes­ség­bõl, sze­re­tet­bõl.

Lá­tod Ro­bi, si­ke­rült el­ér­zé­ke­nyül­nöm, mert te nem­csak ke­reszt­fi­am vol­tál, ha­nem fi­am­ként sze­ret­te­lek.

Oda­át majd ta­lál­ko­zunk! Is­ten ve­led vi­gyáz­za­nak rád az an­gya­lok és le­gyen ne­ked köny­­nyû a föld.