Eperjessy Er­nõ

A ci­gány nép­raj­zi ku­ta­tá­sok
idõ­sze­rû fel­ada­tai

Gyor­san vál­to­zó vi­lá­gunk sod­rá­sá­ban sok­szor hall­juk et­nog­rá­fu­sok, kulturantropológusok ag­go­dal­ma­it, mi­sze­rint a né­pi kul­tú­ra lé­te­zé­se a 24. órá­hoz kö­ze­le­dik. Ha in­do­kolt a men­tés sür­ge­té­se azok­nál a nem­ze­tek­nél, ahol már a múlt szá­zad­tól, de leg­alább a szá­zad ele­jé­tõl ál­la­mi­lag in­téz­mé­nye­sí­tett nép­rajz­ku­ta­tás men­ti a né­pi kul­tú­ra ér­té­ke­it, an­nál in­kább in­do­kolt az ag­gó­dás azok­nál a kis et­ni­kai cso­por­tok­nál – köz­tük a ci­gány­ság­nál is –, ame­lyek mö­gött nem áll ál­lam­má szer­ve­zõ­dött anya­nem­zet, és so­ha nem vol­tak ilyen cé­lú in­téz­mé­nye­ik.

Tör­vény­sze­rû, hogy a ci­vi­li­zá­ció, a vág­ta­tó iram­ban fej­lõ­dõ tech­ni­ka, a nagy ívû tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok mind a ha­gyo­má­nyos kul­tú­ra el­le­né­ben hat­nak. Még ha szá­mí­tás­ba is ves­­szük, hogy mind­ezek a ci­gány­ság­hoz bi­zo­nyos fá­zis­ké­sés­sel jut­nak el, lát­nunk kell, hogy a ma még el­ér­he­tõbb ha­gyo­má­nyos ci­gány kul­tú­rát is fe­nye­ge­ti a gyors fe­le­dés ve­szé­lye. Ah­hoz, hogy a ci­gány­sá­got jel­lem­zõ sa­já­tos, az egye­te­mes kul­tú­ra ré­szé­nek is te­kint­he­tõ ér­té­kek vég­le­ges ve­szen­dõ­be ne sül­­lyed­je­nek, va­ló­ban idõ­sze­rû terv­sze­rû­en és in­téz­mé­nye­sen ten­nünk va­la­mit.

Bár hal­lat­la­nul sok a fel­tá­rat­lan fe­hér folt, te­mér­dek a fel­adat, sze­ren­csé­re a ci­gány nép­raj­zi ku­ta­tá­sok­nak sem kell már tel­je­sen a nul­lá­ról in­dul­nia.

Hal­la­ni ugyan­is olyan ál­lás­pon­tot is, mi­sze­rint ezideig e te­kin­tet­ben semmi sem tör­tént. Té­nyek bi­zo­nyít­ják, hogy a ma­gyar­or­szá­gi ci­gány ku­ta­tá­sok több mint egy év­szá­zad­ra te­kint­het­nek visz­­sza. A kér­dés­sel fog­lal­ko­zók so­ra Or­bán Ba­lázs­tól nap­ja­in­kig te­kin­té­lyes lis­tát tesz ki. A je­len­té­ke­nyeb­bek kö­zül a szá­munk­ra is­mert Wlislocki Hen­rik ne­ve, aki a múlt szá­zad vé­gén er­dé­lyi no­mád ci­gá­nyok kö­zöt­ti több­éves gyûj­té­sét fõ­leg né­met nyel­ven köz­li. El­sõ­sor­ban a szo­kások, a va­rázs­ló- és gyó­gyí­tó te­vé­keny­sé­gek le­írá­sát ad­ja olyan hi­te­les­ség­gel, hogy a nem­zet­kö­zi ciganisztikai szak­iro­da­lom­nak ma is egyik leg­te­kin­té­lye­sebb for­rás­anya­ga.

Köz­is­mert Jó­zsef fõ­her­ceg ne­ve, aki­nek a ci­gá­nyok ér­de­ké­ben ki­fej­tett mun­kás­sá­ga nép­raj­zi szem­pont­ból is je­len­tõs. Az õ se­gít­sé­gé­vel kap ne­mes­sé­get Sztojka Fe­renc, aki ci­gány-ma­gyar szó­tárt ál­lí­tott ös­­sze. Ne­ves ze­ne­szer­zõk, Liszt Fe­renc, Bar­tók Bé­la, Ko­dály Zol­tán is fog­lal­koz­nak a ci­gány­ze­ne kér­dé­se­i­vel. Hermann An­tal nagy­szá­mú ci­gány dal­szö­ve­gek gyûj­tõ­je és köz­re­a­dó­ja. Fél év­szá­zad­dal ké­sõbb Haj­dú And­rás gyûj­tött más­fél­ezer ci­gány nép­dalt. Kor­tár­sa­ink kö­zül Vígh Ru­dolf, Sárosi Bá­lint, Olsvay Im­re, Kovalcsik Ka­ta­lin foly­tat­nak je­len­tõ­sebb ci­gány­ze­nei ku­ta­tá­so­kat.

1938-1942 kö­zött a Csenki-testvérpár vé­gez fo­lya­ma­tos és ered­mé­nyes gyûj­tést a ci­gá­nyok kö­ré­ben. Im­re da­lo­kat, bal­la­dá­kat, Sán­dor me­sé­ket rög­zít.

A szá­zad ele­jén a ci­gány folk­lór ked­velt zsur­na­lisz­ti­kai té­ma volt. Nem ta­gad­hat­juk, hogy a kor di­vat­ja sze­rint eb­ben az idõ­ben a ha­gyo­má­nyos ci­gány­kul­tú­rá­ban a nép­rajz­ku­ta­tók is fõ­ként az eg­zo­ti­ku­mot, ku­ri­ó­zu­mot, a lát­vá­nyos ele­me­ket ke­re­sik.

Bár a hi­va­ta­los kul­túr­po­li­ti­ka ré­szé­rõl tá­mo­ga­tást nem él­ve­zett – úgy vé­lem –, hogy a ci­gány­ku­ta­tás­nak újabb je­len­tõs sza­ka­szát az 1950-es évek­tõl szá­mít­hat­juk, amely kor­sza­kot el­sõ­sor­ban Er­dõs Ka­mill ne­ve fém­je­lzi. Mun­kás­sága nem­csak Ma­gyar­or­szá­gon vált is­mert­té, ha­nem an­gol és fran­cia nyel­vû pub­li­ká­ci­ó­i­val nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban is meg­ha­tá­ro­zó egyé­ni­sé­ge a ci­gány­ku­ta­tá­sok­nak.

Kor­tár­sai kö­zül eb­ben az idõ­ben gyûjt nép­dalt Haj­dú And­rás, és vé­gez nyel­vé­sze­ti, szo­ci­o­ló­gi­ai és nép­me­se ku­ta­tá­so­kat Vekerdy Jó­zsef is. Nem sza­bad meg­fe­led­kez­nünk Mé­szá­ros György­­nek a ci­gány fi­lo­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok te­rü­le­tén ki­fej­tett mun­kás­sá­gá­ról és ér­de­me­i­rõl sem.

Az 1950-es évek­­rõl szól­va, meg kell em­lí­te­nünk Bartos Ti­bor „So­sem volt Cigány­or­szág” cím­mel 1958-ban meg­je­lent, szeg­ko­vács tör­té­ne­te­ket be­mu­ta­tó ki­ad­vá­nyát. Gunda Bé­la a deb­re­ce­ni tu­do­mány­egye­tem tan­szék­ve­ze­tõ pro­fes­­szo­ra a ci­gány né­pi gyó­gyí­tá­so­kat ku­tat­ja és szin­tén me­sé­ket gyûjt. Er­dész Sán­dor 1958-59-ben 262 me­sét vett mag­ne­to­fon­ra a ma­gyarci­gány Ámi La­jos­tól – ami egy me­sé­lõ­tõl szin­te vi­lág­re­kord­nak szá­mít…

Az hat­va­nas évek­ben vi­szont csen­de­sebb, eset­le­ge­sebb gyûj­tõ­mun­ka fo­lyik, pub­li­ká­ció alig lát nap­vi­lá­got.

In­téz­mé­nye­sen a ci­gány­ku­ta­tá­so­kat el­sõ íz­ben az MTA Nép­raj­zi Ku­ta­tó Cso­port­ja emel­te fel­ada­tai kö­zé 1983-ban. En­nek ke­re­té­ben Kri­za Il­di­kó szer­kesz­té­sé­ben ciga­nisz­­tikai ta­nul­mányso­ro­za­tot in­dított út­já­ra.

A Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság 104 év­vel ez­elõt­ti meg­ala­ku­lá­sa­kor alap­sza­bá­lyá­ban rög­zí­tet­te és cé­lul tûz­te ki az ak­ko­ri Ma­gyar­or­szág min­den né­pe anya­gi kul­tú­rá­já­nak, folk­lór ha­gyo­má­nyá­nak ku­ta­tá­sát. A szá­zad ele­jén kü­lön Ci­gány Szak­osz­tály is mû­kö­dött, amely az I. Vi­lág­há­bo­rú alatt meg­szûnt. A le­per­gett száz év alatt fo­lyó­ira­tá­ban, az „Ethnographia”-ban több ci­gány tár­gyú ta­nul­mány­nak adott he­lyet.

Ezek­ben az év­ti­ze­dek­ben te­kin­té­lyes tár­gyi anyag gyû­lik ös­­sze a me­gyei és hely­tör­té­ne­ti mú­ze­u­mok­ban az anya­gi kul­tú­ra, fõ­leg a ci­gány mes­ter­sé­gek kö­ré­bõl, adat­tá­ra­ik pe­dig gaz­dag fo­tó­do­ku­men­tá­ci­ót õriz­nek. A Ma­gyar Nép­raj­zi Mú­ze­um 1989-ben rep­re­zen­ta­tív ki­ál­lí­tás­ban mu­tat­ta be a ma­gyar­or­szá­gi ci­gá­nyok szá­zad­ele­jei élet­mód­ját.

Az ered­mé­nyek kö­zött il­lik szá­mon tar­ta­ni az MTA Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek szin­te egye­dül­ál­ló­an ér­té­kes ci­gány nép­ze­nei anya­gát. A ci­gány ar­chí­vum gon­do­zó­ja és rend­sze­re­zõ­je Kovalcsik Ka­ta­lin, aki e té­ma­kör­ben ma­ga is so­kat gyûj­tött. Más ki­emel­ke­dõ nép­ze­neku­ta­tók; Sárosi Bá­lint, Vígh Ru­dolf, Olsvay Im­re. Az in­té­zet­nek azon­ban nép­tánc ar­chí­vu­ma is egye­dül­ál­ló Eu­ró­pá­ban.

Fo­lya­ma­tos ku­ta­tá­sok­ról tu­dunk a kü­lön­bö­zõ egye­te­mek nép­raj­zi tan­szé­ke­in is. Bu­da­pes­ten az EL­TE Folk­lór Tan­szé­kén Voight Vil­mos, Deb­re­cen­ben ko­ráb­ban Gun­da Bé­la pro­fes­­szor, majd Ujváry Zol­tán, Pé­csett Vár­nagy Elem­ér ne­vé­hez kö­tõd­nek je­len­tõs ci­gány nép­raj­zi és nyel­vé­sze­ti fel­tá­rá­sok.

Más-más té­ma­kör­ben fog­lal­ko­zó ne­ves ci­gány­ku­ta­tók so­rá­ban kell meg­em­lí­te­nünk még Andrásfalvy Ber­ta­lan, Balassa Iván, Bódi Zsu­zsan­na, Dankó Im­re, Ba­kó Fe­renc, Kakuk Má­tyás, Ben­csik Já­nos, Zsú­pos Zol­tán, Gé­mes Ba­lázs ne­vét.

A név­sor mes­­sze nem tel­jes. Itt idõ és hely hi­á­nyá­ban tel­jes­ség­re nem tö­re­ked­het­tünk, de az ed­di­gi­ek­bõl ki­de­rül, hogy az 1970-80-as évek­ben egy­re in­ten­zí­vebb fi­gye­lem irá­nyul a ci­gány et­ni­kum fe­lé nép­raj­zi vo­nat­ko­zás­ban is. Ám az 1980-as éve­kig a ci­gány­ság ku­ta­tói rit­ka ki­vé­tel­tõl el­te­kint­ve – nem ci­gány szár­ma­zá­sú­ak! En­nek oka a ci­gány ér­tel­mi­ség vé­kony ré­te­ge, és ko­ráb­ban szin­te tel­jes hi­á­nya.

A ci­gány nép­raj­zi ku­ta­tók je­lent­ke­zé­se az ér­tel­mi­sé­gi ré­teg meg­erõ­sö­dé­sé­nek ered­mé­nye. La­ka­tos Meny­hért folk­lo­risz­ti­kus re­gé­nyei után Ba­ri Kár­oly két önál­ló nép­raj­zi jel­le­gû kö­tet­tel rob­ban be a köz­tu­dat­ba. Eb­ben az idõ­ben már egy­re több ci­gány szer­zõ je­lent­ke­zik. Töb­bek közt 1992-ben je­lent meg Rostás-Farkas György és Karsai Er­vin „A ci­gá­nyok hi­e­de­lem­vi­lá­ga” cí­mû kö­te­te. Ba­lázs Gusz­táv – egyi­ke a ke­vés­szá­mú kép­zett ci­gány folk­lo­ris­ták­nak – „La­ko­dal­mi szo­ká­sok és tán­cok a nagy­ecsedi ci­gá­nyok­nál” cím­mel, elõ­ször 1987-ben pub­li­kál. Idõ­köz­ben meg­ala­kul a GRIZIPHE Ci­gány Nép­raj­zi és Nyelvmívelõ Tár­sa­ság, amely töb­bek között a ci­gány szár­ma­zá­sú nép­raj­zo­sok ösz­­sze­fo­gá­sát tû­zi ki cé­lul.

A Mag­yar Nép­raj­zi Tár­sa­ság 1973-ban meg­ala­kult Nem­ze­ti­sé­gi Szak­osz­tá­lya vi­szony­lag ké­sõn kezd fog­lal­koz­ni a ci­gány nép­raj­zi ku­ta­tás prob­lé­má­i­val. Az 1975-ben in­du­ló Nem­zet­kö­zi Nem­ze­ti­sé­gi Nép­rajz­ku­ta­tó Kon­fe­ren­cia Bé­kés­csa­bán meg­tar­tott so­ro­za­tá­ban is csak 1990-ben ka­pott helyet a ci­gány té­ma .

Mint lát­hat­juk, ezidáig sok min­den tör­tént, je­len­tõs ér­ték ke­rült a tu­do­mány bir­to­ká­ba. Mindez azonban csak a jég­hegy csú­csa. A hé­za­gok, a fe­hér fol­tok na­gyok, a gyûj­té­sek eset­le­ge­sek, rend­sze­re­zé­sük vá­rat ma­gá­ra! Leg­jobb hely­zet­ben még a nép­ze­ne, a nép­tánc és a me­se­gyûj­tés vol­na. Úgy tû­nik, hogy itt már nincs is sok ten­ni­va­ló. A rög­zí­tett bõ­sé­ges ter­més­bõl azon­ban hi­á­nyoz­nak a mély­ré­teg­ben meg­bú­vó ér­té­kek, a gyer­mek­dal­ok, az al­ta­tók, si­ra­tók, mon­dó­kák. Azt is tud­juk, hogy min­den ci­gány kö­zös­ség­nek meg­van­nak a ma­guk ki­vá­ló me­se­mon­dói, da­lo­sai, tán­co­sai, akik­nek még a kö­ze­lé­ben sem járt nép­raj­zi gyûj­tõ. Így ezen a te­rü­le­ten sem le­he­tünk elé­ge­det­tek!

Köz­tu­do­má­sú, hogy a ci­gány­ság gyûj­tõ­fo­ga­lom. Az egyes et­ni­kai cso­por­tok ma­gu­kat egy­más kö­zött nem ne­ve­zik így. Nyel­vi, mes­ter­ség­be­li, tör­zsi ta­go­zó­dá­suk bi­zo­nyos kul­tu­rá­lis ha­tárt is je­lent. En­nek el­le­né­re má­ig sem ké­szült át­fo­gó, ci­gány törzsi- nem­zet­sé­gi mo­no­grá­fia. Nem is­mer­jük a nem­zet­sé­gek ere­det­mon­dá­it sem.

Öröm­mel ta­pasz­tal­hat­juk, hogy a ci­gány mes­ter­sé­gek­rõl több ki­vá­ló do­ku­men­tum­film is ké­szült, de mind­ez még­is ke­vés. Ma már ép­pen az õsi mes­ter­sé­gek tu­dói fi­gyel­mez­tet­nek ar­ra, egyes mes­ter­sé­gek ki­hal­nak. Gyûj­te­ni, do­ku­men­tál­ni kel­le­ne sür­gõ­sen!

Fe­hér fol­tot je­lent a no­mád élet­mód tör­té­ne­te, a ván­dor­lás, a le­te­le­pe­dés fo­lya­ma­tá­nak vizs­gá­la­ta is. Meg kel­le­ne is­mer­nünk a sá­tor, a kuny­hó, a la­kás épí­té­sé­nek õsi mó­do­za­ta­it, a ve­le kap­cso­la­tos szo­ká­so­kat, hi­e­del­me­ket. Mind­ez még vá­rat ma­gá­ra.

Hé­za­gos is­me­re­tek­kel ren­del­ke­zünk az egyes tör­zsek tár­sa­dal­mi szer­ke­ze­té­rõl, tör­vény­ke­zé­se­ik­rõl, a szo­kás­jog­ról. Nincs fel­dol­goz­va az egyes tör­zsek öl­töz­kö­dé­sé­nek, vi­se­le­ti for­má­i­nak (a szí­nek je­len­tõ­sé­ge, az ék­sze­rek, a fé­sül­kö­dés rend­je stb.) tör­té­ne­te sem. Et­ni­kai cso­por­ton­ként át­fo­gó gyûj­tést kel­le­ne in­dí­ta­ni a tel­jes ci­gány nép­élet­rõl és ha­gyo­má­nyok­ról a szü­le­tés­tõl a ha­lá­lig. Ugyan­így fel­tá­rat­lan te­rü­let a fér­fi és nõi sze­re­pek tör­té­ne­te, ala­ku­lá­sa a ci­gány kö­zös­sé­gek­ben.

Hasz­nos len­ne fi­gye­lem­mel kí­sér­ni az élet­for­ma vál­to­zá­sa­it az új tár­sa­dal­mi kö­rül­mé­nyek kö­zött! Ugyan­csak ér­té­kes ada­to­kat tár­hat­na föl a ha­gyo­má­nyos ci­gány­eti­ka és a több­sé­gi la­kos­ság­ vi­szo­nyu­lá­sá­nak vizs­gá­la­ta.

Meg­le­põ böl­cses­sé­get hor­doz­nak a ci­gány köz­mon­dások, szó­lá­sok és ta­lá­lós kér­dé­sek. Ed­dig alig fog­lal­ko­zott ezek­kel va­la­ki. Meg­gyõ­zõ­dé­sem, hogy nem­csak a most épít­ke­zõ „ma­ga­sabb” ci­gány kul­tú­ra, ha­nem az egész eu­ró­pai kul­tú­ra szá­má­ra is ter­mé­ke­nyí­tõ új for­rást je­lent­het­nek.

A hely­zet fel­mé­ré­sé­nek tük­ré­ben ok­kal me­rül fel a kér­dés, me­lyek hát a je­len fel­ada­tai a szá­munk­ra?

Min­de­nek­elõtt egy olyan or­szá­gos ha­tás­kö­rû in­téz­ményt hi­á­nyo­lok, amely köz­pon­ti mû­he­lye, fó­ku­sza len­ne a tra­di­ci­o­ná­lis kul­tú­ra gon­do­zá­sá­nak épp­úgy, mint a rá­épít­ke­zõ ci­gány ma­gas kul­tú­rá­nak. Ter­mé­sze­te­sen egy ilyen in­téz­mény lét­re­jöt­te nem je­lent­he­ti a ci­gány nép­raj­zi ku­ta­tá­sok „mo­no­pó­li­u­mát”. Ez a mû­ve­lõ­dé­si cent­rum csak más szak­mai in­téz­mé­nyek­kel szo­ros együtt­mûködésben – mint a MTA Nép­raj­zi Ku­ta­tó Cso­port­ja, a Nép­raj­zi Tár­sa­ság Nép­raj­zi Mú­ze­um, az MTA Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, az egye­te­mek, fõ­is­ko­lák –, le­het­ne a ci­gány nép­rajz­ku­ta­tás köz­pont­ja.

Hogy mi­lyen fel­ada­tok vár­nak a le­en­dõ kul­tu­rá­lis köz­pont­ra? Ki kell dol­goz­nia egy át­fo­gó gyûj­té­si ter­vet, ös­­sze kell fog­nia az ön­kén­tes gyûj­tõ­te­vé­keny­sé­get, irá­nyí­ta­nia kell az egyé­ni és kol­lek­tív gyûjtõutak meg­szer­ve­zé­sét. Fel kell mér­nie az ed­di­gi ha­zai köz­gyûj­te­mé­nyi anya­go­kat (tár­gyi és folk­lór adat­tá­ri do­ku­men­tu­mo­kat, le­író kar­to­no­kat, pá­lya­mun­ká­kat). Mind­­eh­hez el­en­ged­he­tet­len a kor­sze­rû szá­mí­tó­gé­pes adat­bá­zis ki­ala­kí­tá­sa. Meg kell je­len­tet­ni az ed­di­gi ku­ta­tá­sok tör­té­ne­tét, az el­fek­võ kéz­ira­to­kat és ki kell adni egy átfogó bib­li­og­rá­fi­át. A gyûj­té­sek­hez út­mu­ta­tó­kat, kér­dõ­íve­ket kel­le­ne ki­dol­goz­ni.

Meg kell te­rem­te­ni a kü­lön­bö­zõ tu­do­mány­ágak ku­ta­tói kö­zöt­ti (tör­té­net­tu­do­mány, nyel­vé­szet, szo­ci­o­ló­gia stb.) együtt­mû­kö­dés ke­re­te­it is. A ha­zai ku­ta­tást be kell kap­csol­ni a nem­zet­kö­zi ci­gány ku­ta­tá­sok vér­ke­rin­gé­sé­be. Az Eu­ró­pa Ta­nács­nál is kez­de­mé­nyez­ni le­het­ne egy nem­zet­kö­zi ci­gány ku­ta­tó­köz­pont lét­re­ho­zá­sát, eset­leg ép­pen Bu­da­pest szék­hel­­lyel. Ré­gen idõ­sze­rû fel­ada­tok ezek, s ta­lán az utol­só elõt­ti órá­ban va­gyunk, hogyt meg­va­ló­sít­has­suk.