Burai Pál József

El Pelé, a boldoggá avatott cigány

Gondoljatok az emberi erõre.

Nem születtünk tengni, mint az állat,

Hanem tudni és haladni elõre

/Dante-Babits: Isteni színjáték,

Pokol, XXVI./

Ceferino Gimenez Malla El Pe­lét „…ki ci­gány­nak s lo­vag­nak született…”, bol­dog­gá avat­ta a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház, az ol­tár­ra emel­te Is­ten föl­di hely­tar­tó­ja, „sub specie aeternitatis”, va­gyis az örök­ké­va­ló­ság je­gyé­ben, az örök vá­ros­ban, 1997. má­jus 4-én.

Egye­te­mes ér­te­lem­ben kü­lön­bö­zõ tra­dí­ci­ók gyé­mánt­ko­ro­na nap­ja volt ez a ke­resz­tény­ség­nek és a ci­gá­nyok­nak. Eu­ró­pán kí­vül más föld­ré­sze­ken is él­nek ci­gá­nyok, ahol funk­cio­nál a ke­resz­ténység világ­eszméje…

A cím­mel va­ló tö­rõ­dé­sem­kor ilyen elõzmények kí­nál­ko­ztak ar­ra, hogy El Pe­lérõl, ró­la s vele kap­cso­la­to­san a következõket el­mon­d­jam. A sze­mélyében és mi­lli­õ­jé­ben rej­tõ­zõ mo­tí­vu­mok ál­tal fel­kí­nált meg­is­me­ré­si le­he­tõ­sé­gek elõtt le a ka­lap­pal, még mesz­­szebb esõ té­mák pul­zu­sát is tu­dom érin­te­ni.

A kö­zép­kor­ban Roger Ba­con fi­gyel­mez­tet; „– A nem hi­te­les te­kin­tély el­fo­ga­dá­sa ká­ro­kat okoz, fel kell ­hagy­ni a köz­tu­dat­ban meg­gyö­ke­re­zett elõ­í­té­le­tek­kel, az em­be­ri tu­dat­lan­ság­nak sok-sok baj a kö­vet­kez­mé­nye.” Ezek fon­tos gon­do­la­tok. Kü­lö­nö­sen, ha az em­be­ri játsz­má­k egy ci­gányt, de bárki mást hát­rá­nyos hely­zet­be hoznak. Ba­con gon­do­la­tai több mint hét­száz éve szü­let­tek, de ma is ér­vé­nye­sí­ten­dõ­ek az em­be­ri éle­t min­den szinterén…

El Pelé, mint az európai cigányok többsége nagy Má­ria tisz­te­lõ volt.

Jé­zus Krisz­tus any­jának tisz­te­lete nagy múltra tekint vissza az egyházban, Má­riát a szen­tek ­so­rá­ban az el­sõ he­ly illeti meg (számunkra egy­­ben Ma­gyar­or­szág Nagy­­­asszo­nya – Pat­ro­na Hun­ga­­riae).

A középkorban az augsburgi Urhlik püs­pö­köt avatta el­sõ­ként szentté XV. Já­nos pá­pa 993-ban (ma a szent­téava­tást meg­elõ­zi a bol­dog­gáavatás). Eltelt azóta több mint ezer év, hoz­zá­ve­tõ­le­g ennyit ván­do­rol­tak a ci­gá­nyok, pá­rat­la­nul hosszú úton…

El­ju­tot­tak az Ibér fél­szi­get­re is, ahol El Pelé szü­le­tett 1861-ben. Ez év­ben szü­le­tett In­di­á­ban Rabindranath Ta­gore, aki az in­di­ai kon­ven­ció és az eu­ró­pai örök­ség ele­gyí­té­sét kez­de­mé­nyez­te köz­szel­le­mi té­ren, al­ko­tá­sa­i­ban.

El Pelé éle­te, sze­mé­lyi­sé­ge, cso­dá­lat­ra mél­tó em­be­ri tu­laj­don­sá­gai a ci­gány kon­ven­ci­o­ná­lis kul­tú­ra és a spa­nyol ka­to­li­kus ke­resz­tény­ség szin­té­zi­sé­t mu­tat­ják. Mind­ez bi­zo­nyí­ték ar­ra, hogy a ci­gány tra­dí­ci­ó­jú in­di­vi­duum el­té­rõ kör­nye­ze­tek­ben – sok­szor mód­felett hát­rá­nyos szi­tu­á­ci­ók kö­ze­pet­te is – a kap­cso­la­ta­i­ban igé­nyes vi­szo­nyu­lás­sal, az em­be­ri lé­te­zést igen ma­gas fo­kon tud­ta meg­él­ni.

Az õ korában, nem ­csak a ci­gá­nyok kö­zött volt hát­rá­nyos je­len­ség az anal­fa­bé­tiz­mus, de egész Eu­ró­pá­ra is jel­lem­zõ volt. Pelé is anal­fa­bé­ta volt, nem járt is­ko­lá­ba sem. Mégis azt ál­lí­tot­ták ró­la; „– Szü­le­tett mes­te­re volt a pe­da­gó­gi­á­nak, ta­nul­má­nyok vagy cí­mek nél­kül is.”

A „Gye­re­kek ba­rát­ját” – ahogyan nevezték –, na­gyon tisz­tel­ték a ci­gá­nyok és a ke­resz­tény spa­nyo­lok egyaránt. A reá em­lé­ke­zõk ki­eme­lik, hogy a ci­gány és nemci­gány ­gye­re­ke­ket is ta­ní­tot­ta, me­sé­ket mon­dott ne­kik, az Evan­gé­li­um tör­té­ne­te­it ma­gya­ráz­ta.

Ok­ta­tá­si el­ve az al­ka­lom­sze­rû­ség volt, s ez az, ami rá­világít a két kü­lön­bö­zõ és össze­egyez­tet­he­tet­len­nek tû­nõ tra­dí­ci­ó azo­nos­sá­gára és közös ere­de­té­re. Az õs­kö­zös­sé­gi tár­sa­da­lom ok­ta­tá­si el­ve is az al­ka­lom­sze­rû­ség volt.

A ke­resz­tény tra­dí­ció, mely át­vészelt min­den vi­szon­tag­sá­got, bajt meg­úju­lás­ra ké­pes­sé­ge foly­tán ös­­sze­ért a kö­zös õs­ko­ri szel­le­mi­sé­gen ala­pu­ló, de tel­je­sen he­te­ro­gén ar­cha­i­kus ha­gyo­mány ál­tal de­ter­mi­nált ro­ma tra­dí­ci­ó­­val.

Egye­te­mes hu­má­nus em­be­ri jel­leg­ze­tes­ség, hogy a két tra­dí­ció bi­zony nem is néz­te le El Pe­lét, ha­nem nagy­ra ér­té­kel­te, be­csül­te és el­is­mer­te. Nem is em­berhez méltó a le­ki­csiny­lés, meg­ve­tés.

Eu­ró­pá­ban Cer­van­tes ál­la­pí­tot­ta meg elõ­ször, hogy a ci­gá­nyok In­di­á­ból ván­do­rol­tak el. Ma már tisz­tá­ban va­gyunk, vele hogy Pandzsából jöttek. Ott ala­po­zó­dott meg a sa­já­tos ro­ma kul­tú­ra. Rabindranath Tagare ír­ja: „– In­dia leg­õsibb és leg­na­gyobb kul­tú­rá­ja Pan­dzsab föld­jé­rõl, in­dult ki.” A ci­gá­nyok spa­nyol­or­szá­gi tör­té­ne­te is rá­mu­tat: a ro­mák tár­sa­dal­ma egy­szer­re pat­ri­ar­chá­lis és mat­ri­ar­chá­lis. A pat­ri­ar­chá­lis ha­gyo­mány­nak meg­­fe­le­lõ­en El Pelé, miután apja eltûnt egy nõvel, „a go­nosz szen­vedély elvitte”, a csa­lád­ja ve­ze­tõ­je lett. Emel­lett „A ci­gá­nyok polgár­mestere“-ként is emlegették – ehhez a titulushoz azonban semmilyen hivatal sem társult. J. Santos de Otto mond­ja róla, hogy „…lo­vag­nak szü­le­tett.” Hogy mit takar ez az elnevezés, az alábbiakban meg­vi­lá­gí­tom.

Mi­dõn Pandzsábból a ci­gány tör­zsek, az õsi kultúra hordozói – ván­dor­út­ra indultak, az Ibér félszigeten már virágzott a ke­resz­tény tra­dí­ció A cigány törzsek már a bevándorlást megelelõzõ év­szá­zad­okban eljutottak a tra­di­ci­o­ná­lis tár­sa­da­lmi szervezettség magas fo­ká­ra. El Pelé nagy­szü­lei, ro­kon­sá­ga a má­so­dik ci­gány be­ván­dor­lás­ alkalmával, a XV. század utol­só éve­i­ben érkeztek Spanyol­ország­ba, ván­dor­ci­gány­ok, az­az kortorár ro­mák voltak.

El Pelé ne­ve is a ván­dor­ci­gány­ok név­adá­si ha­gyo­má­nyá­ról tanúskodik. A Cefe­rino ke­reszt­név, a Gi­me­nez csa­lád­név, Malla a nem­zet­ség ne­ve (a gakki), az El Pelé pedig ra­gad­vány­név. Ván­dor­ci­gány­ok ve­ze­tõ­jü­ket több­fé­le­kép­pen szó­lí­tot­ták, így lo­vag­nak is. El Pelé szülei vezetõ szerepet játszhattak a vándorcigány közösségben.

Fandosz atya, bár elsõként ­is­mer­te fel El Pelé Is­tenhi­tét, val­lá­sos­sá­gát, ma­gas szel­le­mi képességeit, mégsem tudta soha megérteni, ki s mi ta­ní­tot­ta El Pe­lét. Az atya men­tes volt minden el­fo­gult­sá­gá­tól, és hamarosan meg­ is hív­ta El Pelét az eukarisztikus hit­gyü­le­ke­zet­be.

Fandosz atya és má­sok is meg­em­lé­kez­tek, hogy El Pelé mennyire ön­tu­da­tos ci­gány­em­ber volt.

Feuerbach azt ír­ja: „– A val­lás az em­ber leg­el­sõ ön­tu­da­ta, ahol tu­dat van, ott meg­van a ké­pes­ség a tu­do­mány­hoz is.”

A cigány nyelv ki­ala­ku­lá­sa szorosan összefügg a ci­gány val­lás ki­ala­ku­lá­sával. A ro­ma val­lás elemeit a ha­gyo­mány a XV. század végéig, El Pelé nagy­szü­leinek be­ván­dor­lá­sáig megõrizte.

A ro­ma val­lás kapcsán két ar­cha­i­kus ha­gyo­mány ke­rül­het szó­ba. Egyik az in­di­ai Védák, az Upanisadok. Szü­le­té­sük nagy­já­ból egy­ide­jû az Ótes­ta­men­tu­mé­val. A má­sik az irá­ni Mithrasz és Aveszta (Tu­dás Köny­ve). Ezen a szent írások szel­le­mé­nek ki­zá­ró­la­gos õr­zé­sét sze­ret­ték vol­na meg­va­ló­sí­ta­ni a „szel­le­mi“, a kiváltságos kasz­tok, töb­bi kasztot pedig ki­ta­szí­tot­tá ten­ni. Motivációjuk az em­be­rek fe­let­ti ha­ta­lom, az uralkodás volt. In­di­á­ban a brah­man, Irán­ban a Za­ra­thuszt­ra. Nem si­ke­rült nekik, ahogyan a gö­rög­or­szági orphikusoknak vagy Egyip­tom­ban a Thot hí­võk­nek sem. Az õ utó­daik voltak az elsõ teológusok. A ci­gány val­lás a kez­de­ti te­o­ló­gu­sok köz­re­mû­kö­dé­sé­vel ­ala­kult ki, s mint ilyen örö­kö­se volt a két ar­cha­i­kus ha­gyo­mány­nak. A sa­já­tos ro­ma val­lás és kul­tú­ra tehát az óind és per­zsa ha­gyo­mány ke­resz­te­zõ­dé­se. (Az el­sõ pusz­tí­tá­sa Tamevlán iszo­nya­tos vér­für­dõi).

A per­zsák­tól át­vett fon­tos elem volt az iden­ti­tás­tu­datés a sa­já­tos lel­ki élet hangsú-lyozása.

Bár az õsi cigány vallás meg­­szûnt a val­lás, a ro­ma tra­dí­ci­ó­ban egyes ele­mei to­vább él­tek, leg­alább­is még El Pelé ide­jé­ben. Ma is a ci­gány kul­tú­ra fontos részét képezik a spi­ri­tu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok, él­mé­nyek és gya­kor­la­tok, ebbõl fa­kad az igény, hogy a ci­gány­gye­re­kek val­lá­si vagy/és szel­lem­tu­do­má­nyos pe­da­gó­gi­ai rend­szer­ben is ta­nul­ja­nak. El Pe­lét például nem az is­ko­la, de a tra­dí­ci­ó, a hagyományok öröksége ta­ní­tot­ta meg mindenre.

Fandosz atya a ci­gá­nyok­ról, ar­cha­i­kus történetükrõl ak­ko­ri­ban nem sokat tud­ha­tott, de volt Bib­li­á­ja, Szent Könyve, ami az em­be­ri­ tudás, történet és szellem õr­zõ­je, foglalata is. El Pelé személyisége a katolikus keresztény milliõben teljesedett ki, de Is­ten-hi­té­nek, mély­sé­ges mély val­lá­sos­sá­gá­nak a fa­ka­dá­sa a ro­ma tra­dí­ció ar­cha­i­kus ta­la­ja.

A ci­gány tra­dí­ció õseihez, a múlthoz kötötte El Pe­lét, de mi­dõn Jé­zus Krisz­tus­ra rá­cso­dál­ko­zott, a ci­gány tra­dí­ció hé­ja szét­tört, és Jé­zus Krisz­tus lett a pél­da­ké­pe, s El Pelé elindult a szenttéválás útján. Az el­té­rõ tra­dí­ci­ók így alakították cso­dá­val ve­te­ke­dõ­en emberi adottságait.

A Ró­mai Ka­to­li­kus Egy­ház fel­is­mer­te a ci­gány kul­tú­ra, ha­gyo­mány ren­del­te­té­sét és sze­re­pét. El Pelé tisz­te­le­té­vel új egy­há­zi tra­dí­ció vet­te kez­de­tét. A ci­gány hagyomány ér­té­ke­it el­is­me­rõ ró­mai ka­to­li­kus ke­resz­tény­ség.

Nem is le­het megma-gyarázni egy­sze­rû­ség­gel, csu­pán szín­gaz­dag­ság­gal azt, hogy az em­be­ri­ség egé­szé­ért lé­te­zik mind­egyik tra­dí­ció.

El Pelé az el­sõ ci­gány, aki bol­dog­gá ava­tást nyert. Tiszteletére hangzott fel az ora­tó­ri­um a Va­ti­kán­ban, a boldoggáavatás vigíliáján, a VI. Pálról elnevezett au­lá­­ban. A gra­na­dai egye­tem ci­gány ta­ná­ra, José He­re­dia Ma­ya professzor, az oratórium szövegírója így vallott róla:

„– Már né­hány éve hal­lok El Pelérõl. Ami­kor sze­mé­lyi­sé­gét iga­zán meg­is­mer­tem, azon­nal meg­sze­ret­tem. A régi képekrõl Pelé ha­tal­mas fü­le­it lo­bog­tat­ta fe­lém, könnyû volt köl­te­ményt ír­nom róla .... El Pelé „Tes­tes­tül, lel­kes­tül ci­gány, hûn tart­ja a tör­vényt.”- folytatja.

A ta­nár és köl­tõ Ma­ya-t meg­ra­gad­ta a la­i­kus ci­gány és a ke­resz­tény eti­ka ös­­sze­éré­se El Pelé személyében, a va­ló­di­sá­g, amelynek cél­ja az össz­hang. Az el pe­léi irány­tû a ci­gány szel­le­mi­ség múl­ha­tat­lan sa­já­tos ér­té­ké­re em­lé­kez­tet bennünke, s arra, hogy az em­ber fel­ada­ta az össz­hang meg­va­ló­sí­tá­sa.

(...)