Könyvajánló

A falu közepe

(Gondolatok Zsótér József könyvérõl)

Szé­dí­tõ­en na­gyot vál­to­zott kö­rü­löt­tünk a vi­lág. Ma a sze­mély­au­tó na­pi hasz­ná­la­ti esz­köz. 50-60 éves em­be­rek jól em­lé­kez­nek rá ki­nek volt a fa­lu­ban elõ­ször gu­mis ke­ré­ken gör­dü­lõ ko­csi­ja. Egy em­ber­öl­tõn be­lül vál­tot­ta föl a rá­fos sze­ke­ret a gu­mis ko­csi majd trak­tor, te­her­au­tó és föl­so­rol­ha­tat­la­nul sok más tech­ni­kai esz­köz.

Ré­gen, ami­kor en­­nyi vál­to­zás év­szá­zad­ok­ra ju­tott, az em­ber­nek volt ide­je meg­néz­ni, kéz­be ven­ni, ki­pró­bál­ni min­den újon­nan ér­ke­zett tár­gyat. Ne­vet adott ne­ki, sa­ját nyel­vén va­lót. Ha le­he­tett kül­se­jét is sa­ját íz­lé­se sze­rint for­mál­ta át. Em­ber és kö­zös­ség meg­emész­tet­te, as­­szi­mi­lál­ta az újon­nan ér­ke­zet­tet, ha em­ber volt, ha esz­köz.

Ma­gyar­or­szá­gon a fa­lut is meg­moz­ga­tó, az õsi me­zõ­gaz­da­sá­gi for­má­kat meg­vál­toz­ta­tó tech­ni­kai esz­kö­zök tö­me­ge egy ide­gen ura­lom ál­tal ránk kényszerített rend­szer­rel egy idõ­ben ér­ke­zett. En­nek a po­li­ti­kai ha­ta­lom­nak leg­fõbb cél­ja a múlt­tal va­ló tel­jes sza­kí­tás, és a meg­lé­võ kö­zös­sé­gi for­mák szét­zú­zá­sa volt. Még mind­nyá­junk em­lé­ke­ze­té­be ott van a prog­ram­adó ének és an­nak egyik so­ra; „A múl­tat vég­képp el­sö­pör­ni...”

A két el­vesz­tett há­bo­rú mér­he­tet­len szen­ve­dé­se­i­tõl és bom­lasz­tó ide­gen esz­mék­tõl meg­gyen­gült fa­lu­kö­zös­sé­gek nem bír­ták a ha­tal­mas nyo­mást. Szét­es­tek! Nagy­csa­lád­ok szo­ros kö­te­lé­kei, el­sza­kít­ha­tat­lan­nak lát­szó ko­ma­sá­gok, ba­rát­sá­gok vál­tak sem­mi­vé.

Jó pél­da er­re a haj­dan volt disz­nó­tor, ami má­ra a leg­szük­sé­ge­sebb mun­kák el­vég­zé­sé­re szol­gá­ló disz­nó­vá­gás­sá si­lá­nyult. A disz­nó­tor, a név­nap­ok, a far­sang és min­den ün­nep ami az együ­vé tar­to­zó­kat ös­­sze­szó­lí­tot­ta a tér – idõ szab­ta tör­vény­hez iga­zo­dott. Õsi szo­ká­sok, mes­­szi múlt­ba ve­ze­tõ ha­gyo­má­nyok gya­kor­lá­sa, az idõ fö­löt­ti­ség át­élé­sé­re adott al­kal­mat. Az élet min­den föl­di baj, tes­ti nyo­mo­rú­ság el­le­né­re ke­rek volt, mint min­den a te­rem­tett vi­lág­ban. A ke­rek­ség ke­re­ke pe­dig a rí­tus volt, a szent és a pro­fán, az ön­ma­gá­val azo­nos ám min­dig vál­to­zó Élet.

A ha­gyo­má­nyos kö­zös­ség nem tud­ta a ma­ga ké­pé­re for­mál­ni a vi­lág­ból ér­ke­zõ, nap­ról nap­ra na­gyobb men­­nyi­sé­gû újat. Az alap pusz­tult el, szûnt meg a rá­ne­he­ze­dõ ha­tal­mas te­her­tõl. Ak­kor a ter­mé­sze­ti és kö­zös­sé­gi tör­vé­nyek fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sa pil­la­nat­nyi kön­­nyebb­sé­get je­len­tett. Má­ra a gyö­kér­te­len­ség­tõl, töveszakadtságtól szen­ved egész vi­lá­gunk.

Zsótér Jó­zsef bá­tyám írá­sa a ha­gyo­má­nyos kis­gaz­da élet utol­só pil­la­na­ta­it mu­tat­ja be. Nem a kí­vül­rõl ér­ke­zõ tu­dós ala­pos­sá­gá­val, ha­nem a kö­zös­ség tag­ja­ként, sa­ját meg­élt dol­ga­in ke­resz­tül. Iga­zabb tör­té­ne­lem ez, mint a do­ku­men­tu­mok és for­rás­mun­kák so­ka­sá­gát fel­so­ra­koz­ta­tó ob­jek­tív tu­do­má­nyos mun­ka. Iga­zabb, mert ele­ven em­lé­ke­zet ve­tet­te pa­pír­ra. A kéz­ira­tot a szer­zõ az 1950-60-as évek for­du­ló­ján zár­ta le. A ki­adás azon­ban so­ká­ig vá­ra­tott ma­gá­ra.

Be­fe­je­zé­sül Eöt­vös Jó­zsef so­ra­it idé­zem: „Em­lé­kek­bõl él az em­ber, s múlt­ból él az em­lé­ke­zet. Ki­nek nincs múlt­ja nem le­het je­le­ne, és jö­võ­je sem”

Ha­ran­go­zó Im­re