Tisztelt Elnök úr, hölgyeim és uraim!
Higgyék el, hogy a mai délelőtt által gazdagabb lettem tapasztalatokkal, az
Önök kultúrájából egy szelettel, és ezt a szeletet a Magyar Köztársaság Rendőrsége
tekintetében a saját szakterületemen tovább fogom vinni úgy, hogy Önök ennek
a hasznát vehessék.
Két héttel ezelőtt volt az új országos rendőrfőkapitány beiktatása Győrben,
kihelyezett értekezlet keretében. Az értekezlet után lementünk az alagsorba,
halk zene szólt, roma zenészek előadásában. Leültünk az asztalhoz, egyik oldalamon
ült az új rendőrfőkapitány, másik oldalamon a régi rendőrfőkapitány. Kiszúrt
a zenész, észrevettem, hogy közeledik felém. Amikor azt mondta nekem, hogy „Ön
a legismertebb az itt ülő rendőri vezetők között”, az abban a helyzetben egy
kicsit kellemetlen volt. Gyorsan abba is hagyattam vele a gondolatait, azt válaszolva:
„Itt az új országos rendőrfőkapitány, naponta szerepel a televízióban, itt a
régi, rendkívül sokat szerepel”. Erre azt mondja: „Nem, mert amikor maga beszél,
akkor én odaszólok az ismerőseimnek, hogy nézzék, mert maga hiteles, mert maga
szépen beszél”. Arra kértem, hogy ha ennyire figyel, mondja meg, mit mondtam
utoljára. Rám néz, gondolkodik, és azt mondja: „Fogjunk össze.”
Nem tudom, hogy rólam miért jutott eszébe ennek a zenésznek, hogy „Fogjunk össze”.
De azt gondolom, igaza van, és teljes egészében egyetértek vele.
Előadásomban röviden szeretném összefoglalni, hogy mit tettünk – nem azt, hogy
mit akarunk tenni, mit kellene tenni, hanem hogy mit tettünk – annak érdekében,
hogy normalizáltabb legyen a helyzet. Mert higgyék el, mi belátjuk és elismerjük
azt, hogy vannak diszkriminatív rendőri intézkedések. De azt akarjuk, hogy másképp
legyen. Tenni akarunk azért, hogy ne így legyen. Elmondhatnám önöknek, hogy
körülbelül hány roma rendőrségi rendezvényen – legyen az társadalmi, kulturális,
sport és egyéb tudományos rendezvény – milyen gondolatokat cseréltünk. Kevés.
Cselekedni kellene, megmutatni másoknak, hogy igenis vannak kitörési pontok,
és igenis, bátraknak kellene lennünk elfogadni, hogy vannak gondjaink és problémáink.
De cselekedjünk úgy, hogy ezek kevés számban forduljanak elő, és jobb legyen
a helyzet.
A Magyar Köztársaság Rendőrsége nevében kijelenthetem, hogy többet tett a magyar
rendőrség a romákkal való partnerkapcsolat kialakítása tekintetében, mint a
társadalom más szervei. Csak kevesen merik ezt így kimondani. Nagyon fontos,
hogy a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság, vagy a rendőrség egésze e tekintetben
milyen megoldási javaslatokat tett vagy tesz. Ezért egy közgyűléssel és alapítvánnyal
a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság pályázatot indít olyan közigazgatási és államigazgatási
kategóriában, ami arra hivatott, hogy akik rendszeres napi kapcsolatba kerülnek
roma származású személyekkel, azoknak a kezében legyen megoldási javaslat az
esetleges problémákra.
Én önöknek nem tudom megmondani azt, hány roma származású személy követett el
évente bűncselekményt. Mert nem tartjuk nyilván. Nem tudom Önöknek elmondani
azt, hány cigány származású személy dolgozok a Magyar Köztársaság Rendőrsége
kötelékében, mert nem írjuk. Ha megkérdezném őket, nyilván romának vallanák
magukat, akik nálunk vannak, és akkor össze tudnám számolni. Nem akarom. És
természetes kellene hogy legyen – a négy évvel ezelőtti konferencián elhangzott,
hogy épp ezért ne kiabáljuk túl – , hogy több roma származású orvos és több
rendőr legyen. Én is ezt mondom. És örülök annak, hogy aki Pest Megyei Rendőrfőkapitányságon,
a közép-magyarországi régióban roma származású rendőrként dolgozik, az megtalálja
számítását, jól dolgozik, mi meg vagyunk vele elégedve, és a társai is elfogadják.
Ez nagyon fontos. Elfogadják, mert úgy viselkedik, úgy dolgozik, hogy rászolgál
erre. Ez a nagyon fontos kérdés, hogy mások hogyan ítélik meg a munkánkat. Hogy
mások hogyan ítélik meg az önök tevékenységét, az önök kultúráját. Helyén van-e,
megkapja-e azt a szerepet, ami egyébként megilleti.
A pályázatra visszatérve. 240 rendőr tanult egy éven keresztül, tiszthelyettes,
tiszt, járőr, körzeti megbízott és váltásparancsnok. Tudják mit tanult ez a
240 rendőr? Roma kultúrát, népismeretet, 160 rendőr roma nyelvet és roma konfliktuskezelési
problémát. És végtelenül örültem neki, mert ha emlékeznek, jó pár évvel ezelőtt
számos esetben és helyen fordult elő, hogy az intézkedéseink során problémát
jelentett kisebbségek ilyen jellegű kezelése. És tudják miért? Mert nem ismertek
másokat. De nem is akartak megismerni másokat. És eljutottunk oda, hogy meg
akarunk ismerni másokat azért, hogy véleményt tudjunk alkotni róluk. Úgy mondani
másról véleményt, hogy azt nem ismerjük, végtelenül káros és hibás.
Ez a 240 rendőr megismerte az önök kultúráját, az önök történetét, az önök nyelvét
– 24-en középfokú nyelvvizsgát tettek – és a konfliktuskezelés módszerét. A
tréningvezető a képzés végén megkérdezte a résztvevők véleményét a tréningről,
ami egyébként önkéntes volt.
„Nagyon jól éreztem magam, sok dologban megváltoztatta a gondolkodásomat az
előadás.”
„Nekem a képzés nagyon hasznosnak bizonyult, és megerősítette addigi elképzelésemet,
miszerint nem kell ajtóstul rontani a házba minden esetben.”
„Az előadások rávilágítottak néhány dologra, amit az elkövetkezendő időben más
szemmel fogok nézni, és bizonyos helyzetekben más módszerrel fogok intézkedni”.
Még 25 oldalt tudnék felolvasni a kollegák véleményéről. Büszkék vagyunk arra,
hogy Közép-Európában ilyen és ehhez hasonló, kisebbségek vonatkozásában indított
tréning működik.
De én azt gondolom, ennek nem ez a vége, új fejezetek lesznek az újabb helyzethez
alkalmazkodva. Úgy érezzük még számos megoldásra váró feladatunk van. Tesszük
a dolgunkat, és azt gondolom a jó úton járunk.
Az előadó a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője, dandártábornok.