Olyan területen dolgozom, amely kisebbségekkel is foglalkozik. Szakmám, a német
nyelvészet egyik területén én is kisebbséggel foglalkozom; nem a roma, hanem
a német kisebbséggel. S itt egyrészt a hasonlóságból másrészt a különbségből
lehet sok tanulságot levonni.
A hasonlóságokkal kezdem.
Mindkét kisebbség számtalan előnyt hozott a többség számára: a betelepült német
kisebbség honosított meg Magyarországon sok iparágat, így például a bányászatot,
de a törvényalkotási rendszer és a jogi nyelv is a németek útján került hozzánk.
A cigányzene és a kiemelkedő tehetségű cigányzenészek szintén hírnevet hoztak
Magyarországnak.
A magyarországi német kisebbség – elszórva az ország különböző vidékein – ugyanúgy
nyelvi szigetet képez, mint a roma kisebbség, azaz környezetében a többség más
nyelvet beszél. Az asszimilációs folyamatok bizonyos közösségekben felerősödtek.
A nyelvi forma elsősorban szóbeliség útján jelentkezik, kevés az írásos szöveg.
Az írásos anyagok elterjedése az utóbbi időben felerősödött, amely egy tudatos
tevékenység eredménye. Mindenekelőtt Rostás Farkas György fordításaira és irodalmi
tevékenységére, többi irodalmi alkotásra gondolok.
A különbségek, az eltérések tágabb összefüggésben jelentkeznek.
A német kisebbségnek van anyanemzete, illetve vannak anyanemzetei, viszont a
cigányságnak nincsen. Ismert, hogy Indiából származnak a 13-14. századból, de
ezek a gyökerek már nem elég erősek. Így nincs olyan támasza a cigányságnak,
sem Magyarországon, sem pedig Európában, amely anyagilag, vagy akárcsak erkölcsileg
illetve szellemileg támogatná ezt az egész Európában nagyon elterjedt népcsoportot.
Anyanemzet hiányában a többségnek a támogatói feladatból is részt kell vállalnia.
De nincs egy belső szerveződésű, irányt mutató szervezet sem, amely összefogná
a cigányságot, és felemelkedésének útját egyengetné. Sem Európában, sem Magyarországon.
Úgy tűnik, hogy a hazai cigány szervezetek és egyesületek is nehezen tudnak
együttműködni. Arra kell törekedni, hogy a szervezetek működése ne legyen átpolitizált.
A magyarországi cigányság helyzete – úgy gondolom – abban is egészen speciális,
hogy igen nagy részük nagyon nehéz anyagi és szociális helyzetben van, egyesek
pedig kiemelkedő teljesítményeket értek el, főként művészeti téren, amelyekre
az egész magyarság büszke lehet, és persze büszke is. Mindenekelőtt a zene területén,
csoportokként is, például a Rajkó zenekar, vagy a Száztagú cigányzenekar. De
kimagasló művészi teljesítményeket nyújtottak egyes cigány személyek is, mint
Lakatos Sándor, Járóka Sándor, Rácz Aladár, hogy csak néhányat soroljak fel
közülük. Ők vitték hírüket és hírünket a nagyvilágban.
Kiemelkedő a cigány tánc- és képzőművészet. Az utóbbi időben egyre gyakrabban
jelennek meg a cigány írók, akik egyrészt magyarul írnak és a cigányság életét
örökítik meg. Másrészt pedig cigány nyelvre, lovári nyelvre fordítják: le a
legkiemelkedőbb alkotásokat: Saint Exupéry Kis hercegét, Madách Ember tragédiáját,
Shakespeare Hamletjét, Kertész Imre Sorstalanságát. És lefordították a Bibliát
is.
A nyelv összetartó erőt képvisel. Ha a kisgyermek óvodába, majd később iskolába
kerül, és otthonról csak a lovári vagy másféle cigány nyelvi variánst ismeri,
kezdetben beszélhessen ezen a nyelven, és az oktatás is ezen a nyelven kezdődjék,
majd később alakuljon át kétnyelvűvé. Így nem érzi a gyermek magát annyira lemaradottnak,
több lesz az önbizalma, és nagyobb kedvvel fog tanulni, ezáltal az eredménye
is jobb lesz.
A cigányság rendkívül heterogén összetételű. Nyelvi szempontból három nagyobb
csoportra osztható: a román dialektust, a beást beszélők, a többség, a magyarul
beszélő romungrók, és az úgynevezett „igazi cigányok”, akik a lovári nyelvet
beszélik. Ha az előbbi feladatból fakadó követelményeknek meg akarunk felelni,
akkor mindkét nyelvet kellene tanítani az óvodában és az iskolában. A nyelv
ugyanis az identitástudatot erősíti. S mi az identitástudat? Azonosulás és sorsközösségvállalás
azzal a népcsoporttal, ahonnan jövök. Ehhez pedig szükség van a nyelvre és arra
az ismeret- és emlékhalmazra, amelyet a nyelvvel közvetítünk.
Az egyik alapvető kérdés, hogy miként lehet az igen nyomorúságos körülmények
között élő romák helyzetén javítani úgy, hogy a szálak ne szakadjanak el: megtartsák
identitásukat és egyben egészséges és anyagilag is elfogadható szinten éljenek.
Mindenekelőtt társadalmi összefogással. Ez feltétlenül közös feladat, a többség
és a kisebbség közös feladata. Érdekképviseleteket kell létrehozni, amelyek
több szinten működnek: a régióban, a magyar parlamentben, az európai parlamentben.
A felemelkedéshez vezető legfontosabb út a tanítás és nevelés. Ezt kell megszervezni
a cigány értelmiség elképzelései és javaslatai alapján a magyar többségnek úgy,
hogy a gyermek oktatása mellett a szülők tanácsadásával biztosítsák az összhangot
az óvoda, illetve az iskola és a család között. Létre kell hozni azokat a kisiskolákat,
ahol a cigány gyerekek megfelelő alapokat kaphatnak. Ezzel párhuzamosan kultúrcsoportokat
kell létrehozni és versenyeket szervezni, hogy a gyermekek a saját környezetükben
elsajátított ismereteiket és képességeiket is bemutathassák. Ezzel is nő az
önbizalmuk. S az általános iskola elvégzése után biztosítani kell azt, hogy
középiskolában tanulhassanak tovább, és felsőfokú képzésben vegyenek részt.
El kell érni, hogy sokkal többen tanulhassanak felsőfokú intézményekben, hogy
ezáltal is megerősödjék a cigány értelmiség.
Ehhez a közös munkához kívánok a cigány kisebbségnek és szellemi vezetőinek,
valamint nekünk magunknak, akik a többséghez tartozunk, sikeres munkát, együttműködést.
az előadó
a Szegedi Tudományegyetem
tanszékvezető tanára