A roma tanulók oktatásának, iskolai integrációjának kérdése, valamint iskolai
továbbjutásuk lehetőségének a biztosítása össztársadalmi felelősség, melynek
megoldása az egyik legnagyobb kihívást jelenti a harmadik évezredben. A roma
oktatásfejlesztéssel való foglalkozást leginkább az teszi szükségessé, hogy
a demográfiai előrejelzések szerint a következő években jóval több roma származású
gyerek lép be az iskolarendszerbe.
Az erre való felkészülés tudatos útkereséseket, fejlesztési megoldásokat és
alternatívákat kíván.
Úgy gondolom, hogy az iskola felelőssége elsősorban abban van, hogy képes-e
az adott problémákat, illetve a problémák mögött meghúzódó okokat a negatív
hatások összefüggéseiben (például a kisebbségi kultúra problematikus helyzete
és az ebből adódó társadalmi csoportkonfliktus, szociális hátrányok, eltérő
családi szocializációs minta) értelmezni, és ennek megfelelően az érintettekkel
együttműködve olyan stratégiákat, megoldási módokat kialakítani, melyek valóban
az iskolai integrációt és az iskolarendszerbe való továbbjutási esélyek növelését
segíti elő.
Az iskolai felelősség minden elveszített gyerek esetében éppen azon alapul,
hogy ezáltal a gyerek megfosztódik az érvényesüléshez szükséges képzettség megszerzésének
lehetőségétől, továbbá az iskola által nyújtott szocializációs és mentálhigiénés
hatásoktól, melyek a társadalmi életre való felkészüléshez nélkülözhetetlennek,
például egészséges életmód, rendszeres életvitel, szokások és normák, viselkedésminták.
A pedagógus felelőssége is sokrétű. Mindenekelőtt fontos a szándék, a megközelítés
módja, az, ahogyan a pedagógus személyiségével, emberi magatartásával önkéntelenül
viszonyul a roma kisebbséghez, a roma kultúrához, konkrétan pedig a roma gyerekhez
és szüleikhez.
A pedagógus felelőssége az is, hogy felismerje, megismerje és elismerje azokat
a kulturális különbségeket, szocializációs értékeket, értékkülönbségeket (nyelv,
szokások, hagyományok, szociális helyzetekből fakadó különbségek, szülők iskolázottsága
stb.), amelyeket a romák magukban hordoznak, melyből előzetes tudásuk, élettapasztalatuk
származik.
Az a tény, hogy a gyerek első és természetes szocializációs közege a család,
maga után vonja azt a szükségszerű felismerést, hogy az iskolát megelőző időszak
alatt a gyerek a család által közvetített szocializációs minta és nevelési hatások
révén szerez ismereteket és tapasztalatokat az életről, az őt körülvevő világról.
A magyar értékrend szerint szocializálódott gyerekek többsége az óvodáskor végére
rendelkezik az iskolaérettség kritériumainak megfelelő készségekkel és képességekkel.
A roma gyerekek esetében az iskolaérettség vonatkozásában több tényezőt kell
figyelembe venni. A szociális hátrányok, a szülők iskolázatlansága és alulképzettsége
mellett meghatározó szerepe van az etnikai, kulturális, szubkulturális sajátosságuknak
is. A családi hierarchia, a szokások, a hagyományok és az életmód a többségi
társadalomhoz viszonyítva eltérő életvitel és értékrend kialakulását eredményezi.
Nyilvánvaló, hogy mindezek következtében egy 6-7 éves roma gyerek más tudással
rendelkezik, és ez a tudás sok tekintetben eltér a többségi társadalmi értékrenddel
mért iskolaérettség feltételeit jelentő tudástól.
Ez a korosztály már felelős szereplője a családi munkamegosztásnak: főz, kisebb
testvéreire vigyáz, segít a házimunkában, tehát korán önállósodik.
Óvodába ezek a gyerekek nem járnak. Ennek tudható be, hogy olyan alapvető hiányossággal
kerülnek be az iskolapadba, amely maga után vonja a gyerek alacsony tanulási
motivációjának problémáját.
A család és az iskola világa közötti hatalmas különbség és a gyerekek személyiségétől
idegen elvárások rombolóan hatnak önképükre. Az iskola általában nem képes biztosítani
azt a sikert, amely a tanuláshoz fűződő pozitív viszony kialakulásának legfontosabb
feltétele. Ehhez társulhat a család üzenete is: az iskolában megszerezhető tudás
értéke a roma család túlélési stratégiáiban alacsony, és az utóbbi években szinte
általánossá vált munkanélküliség hatására még inkább leértékelődött.
Az iskolába lépő gyerekek számára a legfontosabb feladat az írás, olvasás és
számolás készségének a megszerzése, hiszen ez minden további új információ feldolgozásának
alapfeltétele. Ezek elsajátításának feltétele az alapszókincs és a verbális
képesség.
A roma gyerekek nyelvhasználatához az úgynevezett korlátozott kód a jellemző.
Ez olyan beszéd, ahol a szavakhoz sok ki nem mondott, a család és a közösség
tagjai számára mégis egyezményes, nyilvánvaló tartalom tapad.
A korlátozott kód inkább a tapasztalatok, közösségi szabályok, érzelmekkel színezett
átadására alkalmas, mint az elvont gondolatokéra, fogalmakéra. Ezzel nem azt
akarom mondani, hogy az egyik kód jobb a másiknál. Nem! Minden kód a maga nemében
jó, csak eltérőek egymástól. Az iskola a kidolgozott kódot alkalmazza, ezzel
tovább nehezítve az iskolába kerülő roma gyerek egyébként sem könynyű helyzetét.
A más nyelvi forma megnehezíti a gyerek és a tanító közti kommunikációt.
Az elvonatkoztató gondolkodásban kevésbé jártas gyerek nehezen tudja követni
a tanító magyarázatát a nyelvhasználat szokatlansága miatt. A nyelvi nehézségek
áthidalása, tapasztalataim alapján megoldható a zene segítségével. Magát a zenét
is felfoghatjuk kódként, melynek élményadó, érzelmi átélésre késztető hatása
van. A zenével való találkozás már az első iskolai napon olyan kulcs lehet,
amelynek segítségével, különben örökre zárva maradó ajtók nyílhatnak ki.
Én az elsős gyerekeket mindig egy kis rövid mesével és énekkel fogadom. A teremberendezés
során hangsúlyt fektetek a gyerekek igényeire. Az egész berendezés és elrendezés
sugallja a gyerek felé a szeretetet és az otthonias légkört. Ezért a tanulási
környezet mellett játéksarkot alakítottam ki, ahová a gyerek bármikor leülhet
játszani, ha a munkáját befejezte.
A szabad falfelületen láthatóan helyezem el az osztály működését segítő szemléltető
eszközöket (aktuális tanulást elősegítő applikációk, jelgondolatok, tanult dalok
szövegei, évközi gyermekmunkák, stb.). A berendezett környezet mindig a gyerek
igényeihez és fejlődéséhez igazodóan változik, de egész tanévben viszonylagos
szervezettség, rend, átláthatóság és kiismerhetőség biztonsága jellemzi.
Az osztály életében fontos szerepet játszik a kulturális szokások és hagyományok
ápolása.
A születésnapok megünneplése, a különböző ünnepek, és a havonta bensőséges hangulatban
megtartott szülői értekezletek elősegítik az iskola és a család közötti partnerkapcsolat
kialakulását, amit folyamatosan ápolunk, és aminek meghatározó szerepe van az
iskolai oktatás eredményességében.
A gyerekek minden ünnepre ajándékot készítenek szüleik részére, amit az osztályban
ünnepélyesen adnak át. Ez a családias benső hangulatot alapozza meg nemcsak
szülő és gyerek között, hanem az osztályközösség és a szülői közösségen belül
is. Így a szülők mára már képesek az osztályközösségben felmerülő gondok, problémák
megtárgyalására minden szélsőséges megnyilvánulás nélkül, sőt ezek megoldására
együttes erővel.
Szívesen veszik ki részüket az iskolai életben, gyermekük nevelésében és iskoláztatásában.
Ez az eredmény nem született volna meg, ha nem támogatta volna az osztályközösséget
a 2000/2001-es tanévtől kezdve a helyi Máltai Szeretetszolgálat. Az általuk
beindított roma program keretén belül különböző segélyekkel támogatták az akkor
első osztályos tanulóimat. Ezek a segélyek elsősorban beiskolázást és a tanítás-tanulás
folyamatot segítik élő. A segélyek tanfelszerelésből, új bútorzatból, ruhanemű,
lábbeli, ajándékcsomagokból állnak.
Mióta a szülők látják, hogy gyermekeiknek minden feltétel biztosítva van az
iskolai tanuláshoz, szívesen járatják iskolába őket. Mint ismeretes, a roma
családok szociális háttere igen hátrányos helyzetű, a gyerekek szegénysorban
élő népes családból származnak, nincs lehetőség az iskola által elvárt tanfelszerelések
beszerzésére, sok szülő nem iskolázza be gyermekét. Ez az egyik legfőbb tényezője
az iskoláskorú gyermekek nem beiskolázásának.
Osztályom szülői közössége pozitívan reagált a feléjük nyújtott segítség láttán,
felvállalva a rájuk eső kötelezettségek részét, és tőlük telhetően azt igyekeznek
be is tartani. Megértették, hogy gyermekeik jövője a tanulástól függ, ezért
rendszeresen járatják őket iskolába. Így a második osztályban a mindennapos
jelenlét érezhetően javult, olyannyira, hogy a 18 gyerekből csak egy gyerek
morzsolódott le, akivel nem lehetett a kapcsolatot felvenni. A többi jó jelenlétnek
köszönhetően nemhogy lemorzsolódott volna, de az év végére mind elsajátította
az írás-olvasás technikáját, ismeri és dolgozni tud a matematikai négy alapművelettel.
Nemcsak a szülők viszonyulása változott meg az iskolával szemben, hanem a gyereké
is. A tanulási környezet vonzó lett számukra amióta új bútorzatot kaptunk. Örömmel
vették birtokukba és szívesen használják új, egyszemélyes padjaikat.
A tanfelszerelés is vonzza a gyerekeket. Szívesen mesélik el román és magyar
társaiknak, hogy ők sem szenvednek hiányt a felszerelés terén, ők is épp úgy
tanulhatnak, mint a többi gyerek az elit iskolákban. Minden feltétel biztosítva
van számukra, és ezt képességük szerint ki is használják.
Tehát, ha segítő jobbot nyújtunk a roma gyerekek felé, hidat építünk ki a család
és az iskola között, lehetőséget adunk nekik, hogy közülük egyre többen érvényesüljenek.
Ezáltal értékes embereket nevelhetünk a roma közösség és a társadalom részére.