Nagyon nehéz kimondanom, hogy meghalt Farkas Kálmán bátyám.
Csak most kaptam a rossz hírt, de már napokkal korábban megéreztem. Hát bekövetkezett!
Lázók Anikó hívott fel, hogy itthagyott bennünket, elment. Nem sokkal ezután
Farkas Tibor bátyám is telefonált, és megerősítette, amit nem akartam elhinni,
s talán még most sem hiszem el.
Tudom, hogy éppen belekezdett egy könyv írásába. Most ki fogja befejezni? Ki
fogja ezt a szívet örökölni, a megkezdett művet továbbvinni. Jaj, de szomorú
ez a nap
Talán az utolsó tölgyek egyike távozott közülünk.
Mindig is éreztem, hogy őszinte szívvel szeretett engem! De én is tiszta szívből
szerettem őt, az első pillanattól, ahogyan megismertem. Atyai, fiúi, testvéri
baráti szeretet volt ez közöttünk.
Most, hogy már nincs mellettem, csak az emlékek maradnak. A szép emlékek mellett
a küzdelmes évek emlékezete is, amelyek ‘86-tól öszszefonták életünket. Feleségével,
az én imádott drága Éva nénémmel nemrégen volt az ötvenedik házassági évfordulójuk.
Természetesen ott voltam, ott voltunk akkor is, mint ahogyan mindig jelen voltunk
az élete legszebb és küzdelmes pillanataiban is.
Ahogyan ő is a mieinkben. Hogy tudom majd a hiányát feldolgozni!
Amikor a hegedűs meghal, elpattan a húr, elnémul a hegedű. Biztosan nehéz lesz
nélküle. Újra és újra leveszem a könyvespolcról a könyveit. Minden szava jelmondat
volt. Talán már mindent tudott erről a világról, a cigányok nagy tanítómestere
volt. Sokan és nagyon sokat köszönhetünk neki. Én is. Ő volt a mesterem. Jó
tollforgató volt, jó író, filozófus és publicista.
Most háborog a lelkem. De te számomra továbbra élsz, akkor is, ha személyesen
többé nem találkozunk. A hírt vettem, hogy elmentél, de nekem itt vagy, mindig
megmaradsz, olyannak, amilyen voltál.
Utoljára az Újságíró Szövetség székházában találkoztunk, amikor eddigi munkásságod
elismeréseként átvetted az Aranytollat. Egymás mellett álltunk, a tanítvány
és a Mester. Ez a pillanat is megmarad az Örökkévalóságnak.
Te már fentről nézel bennünket, őrzöd álmainkat és vezényelsz.
Elhagytad szegény cigány népedet, akikért sokat tettél. Áldjon meg az Úr érte.
Mindent megtettél, amit ember megtehet, hogy az utánunk jövő nemzedéknek szebb,
nyugodtabb, boldogabb élete legyen, ezt nyugodt szívvel állítom.
Megőrizlek a szívemben, és köszönök Neked mindent Mester! Ünnep volt, amikor
együtt lehettünk. Példaképem voltál, mindannyiunkat tanítottál, nem középiskolás
fokon.
Kitől halljuk majd az intelmeket, a szeretettel megróvó, de féltő és óvó szavakat?
Sok titok tudója voltál. Még nem mondtál el mindent nekünk, elvitted magaddal,
s most becsapottnak érzem magamat. Az utolsó napokban még beszéltünk, s amikor
elköszöntél tőlem, akkor éreztem, hogy már búcsúzol. Hát megtörtént, bár még
alig hiszem, hogy már nem vagy velünk a földi életben.
Vigyázz az ittmaradott népedre! Remélem mindannyian tanulunk szavaidból, hogy
fogjuk meg egymás kezét és tartsunk össze. Be kell bizonyítanunk, hogy erre
képesek vagyunk. Isten áldjon, odaát találkozunk!