Zöldy Pál

Parancsolatok

Új parancsolatokat írunk. Most a táppénzekrõl. Újra ellenõrzés lesz. Megakadályozni a „visszaéléseket”. Egyszerûbben ez a parancsolat így szól: Ne lopj! – Halálos baleset volt a falunkban, az új törvény az, hogy korlátozzuk a sebességet. Aztán itt az eutanázia, az abortusz és az õssejt kísérletek. A mi törvényünk úgy szól: Ne ölj! Az új erkölcsi kódexeket emberek írják. És õk nem veszik komolyan. Mert a tisztesség, az egymásra figyelés helyett írjuk. És körülzárnak bennünket félkarú sorompók, ellenõrök, fekvõrendõrök. Lám, ugye nem a vallás, hanem az emberi kapcsolatokkal való ügyeskedés a „nép ópiuma”.

Az Édenben kezdtük utánozni Istent, és azóta a „törvényesség” a legfõbb szavunk. S azt ki mondja meg? Aki a leghangosabb. A sivatagban tengerészgyalogosok hirdetik a parancsolatot, sok a halott. Mind fiú, barát, férj és apa volt. Az ember „törvényei” a személyt nem ismerik, csak a személyiségi jogot. Most lengyel férfi halt meg. Ott, távol családjától. De homokot dörgölnek szemükbõl a békét akaró magyar fiúk is – és rájuk is lõnek. Isten tíz parancsolatot adott Mózesnek. Ha azok szerint élnénk, nem kellene torzsalkodva ezerfõs Parlamenteket választani. Ahol majd pimaszul hazugnak nevezhetjük egymást…

A „szeretet” szó nincs az új kódexekben. A Teremtõt nem találod ebben az eszelõs zsivajban. Õ csendben van, a csendben lakik. Figyeljünk rá mi, akik ismerjük szavát. A Megtestesült Szót, Jézust. Akinek szeretete az új parancs. Kevesen vagyunk, de elegen. Õ mondta „mustármagnyi hit” elég lesz. A mi eszközünk nem a minõsített többség! Õ azt mondta; Ti vagytok a Világ íze, Ti vagytok az asztalon a só. S abból kevés is elég – ha jó.